Danadi's Kitchen

1 éves lettem...

…és eljött a nagy nap, 1 éves lett a blog.
Épp ma 1 éve volt, hogy az első recept felkerült az oldalra. És hogy mi volt az?
Receptek és fotók már voltak a tarsolyomban, amiket időnként az ismerőseimmel osztottam meg a facebook oldalon. Aztán lányom, aki akkor már nagyban írta saját blogját, adta az ötletet, hogy írjak én is saját blogot. A névválasztás egyszerű volt, nem is gondolkodtam sokat rajta, egyszerűen beugrott. És hogy honnan a név?
Egy nagyon kedves kollégám és barátom, aki néhány éve sajnos már nincs közöttünk, nevezett így: Danadi
Annak idején sokat foglalkoztunk mindketten a PRÁNANADI-val. Ő rakta össze a DANA és a NADI szavakból. 🙂
Emlékszem az első időben óránként lestem a blog látogatottságát. Amikor 10-nél jártam, abból 8 biztosan én voltam. De hát minden kezdet nehéz. Sokszor felmerült bennem, hogy egyáltalán van-e annyiféle recept, amit ki lehet próbálni. Hát persze hogy van…
Voltak napok amikor semmi nem úgy ment ahogy azt szerettem volna, és igen bevallom, néha megfordult a fejemben, hogy van-e értelme annak, amit csinálok. De aztán mindig akkor, amikor a legrosszabb passzban voltam, jöttek tőletek a kedves levelek, hozzászólások és szégyelltem magam amiatt, hogy ez egyáltalán felmerült bennem. Hiszen én nem adhatom fel, mert nekem ti vagytok a fontosak.
Az elmúlt év alatt elmondhatom hogy kedvem a sütéshez-főzéshez még intenzívebb lett, jobban odafigyelek arra miket készítek, és bár még most is hihetetlen számomra az, hogy hogyan lehet 1 év alatt úgy főzni, hogy az változatos legyen, ne ismételődjenek a fogások – de ez tényleg lehetséges.
Köszönöm nektek hogy vagytok, hogy olvastok… hogy néha rámírtok és megosztotok velem recepteket, fotókat, gondolatokat…. nagyon hálás vagyok nektek.
…és most jöjjenek a legek..
Az elmúlt 1 év legkedveltebb receptjei voltak:
Rengeteg tervem van még a jövőre nézve, amiket igyekszek megvalósítani. Remélem továbbra is velem fogtok tartani….
Még egyszer köszönet nektek!!!
Dana

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!